Az egészségvédelemben és a kozmetika iparban is kiemelkedően fontos olaj. Ősidők óta használják, mint az egyik legfontosabb tápanyagforrás és gyógyszer.
Most összegyűjtöttük 3 X5 pontban mindent, amit érdemes tudni róla!
A kendermag olaj története
A kender az egyik legősibb ipari növény.
A kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették.
Már a kőkori hálós halászat maradványaiban is megtalálható volt a kender, a kínaiak pedig már i. e. 2800 évvel is jól ismerték, szöveteket és köteleket készítettek belőle, a japánok és mongolok már a pamut megismerése előtt felhasználták. Dél-Európában Hérodotosz idejében már (az i. e. 5. században) ismerték. Észak-Európába a szkíták hozták be i. e. 700 körül.

Hazánk területén közel 9000 éve termesztik a kendert. A magyarok is már a honfoglalás előtt ismerték a növényt és feldolgozásának módját. Ezt bizonyítja a kender, csepű, szösz szavaink török eredete.
Az emberiség számára nagy szolgálatot tett a kender, azon kívül is, hogy vitorlát, kötelet, papírt készítettek belőle. Élelmiszerként és gyógyszerként is alkalmazták. Kínában, Ausztráliában és Európában a nagy éhínségek idején életmentő táplálékul szolgált a lakosságnak a magas tápérték tartalma miatt.

A kendermagolaj nagyon hasonló ízű, mint a mogyoró olaj, de zöldes színű, és jellegzetesen kender illatú! Emellett rendkívül magas tápértékű, egyedülálló olaj.

A kender jótékony hatásait tehát már évezredek óta kihasználja az emberiség! Csak mostanában kezdett visszatérni a köztudatba, hiszen korábban elterjedését gátolta, hogy túlságosan is hasonlít a pszichoaktív anyagokat (pl. THC-t) tartalmazó indiai kenderhez, ám fontos tudni, hogy a vetési kenderben pszichoaktív anyagokat egyáltalán nem találunk.
A kendermagolaj gyógyhatásai

1. Tökéletes esszenciális zsírsav összetétel

2. Igazi vitamin koktél
Olyan erős immunerősítő, hogy még erős daganatellenes hatása is van, és még HIV betegek esetében is szokták ajánlani az orvosok az immunrendszer erősítéséhez.

3. Csökkenti a koleszterint

4. Idegerősítő hatású
az idegeket (idegrostokat, amelyek az ingereket továbbítják) és segít megelőzni a diabétesz okozta idegbántalmakat, mint perifériás neuropátia, érzéketlenség, fájdalmak, hőháztartás zavarai, érzékelés hiánya a végtagokban.
Címszavakban, hogy mi mindenre jó a kendermagolaj

- Menstruáció során fellépő fájdalmak
- Ízületi gyulladások
- Cukorbetegség eredetű idegbántalom
- Érrendszeri betegségek
- Vérrögképződés megelőzése
- Krónikus húgyhólyaghurut
- Pikkelysömör
- Gyomorfekély
- Cukorbetegség
- Látási problémák, szemszárazság
- Csontritkulás csökkentése
- Klimax tünetei tüneteinek az enyhítése
- Menstruációs fájdalmak
- Ekcéma, pattanások
- Allergiák
- Reumás fájdalmak
- Figyelemzavar / Hiperaktivitás (ADHD)
- Alkoholizmus
- Rák
- Fogyókúra, túlsúly problémák
- Magas vérnyomás, szív és érrendszeri betegségek
A kendermagolaj fogyasztásánál fontos odafigyelni, hogy csakis hidegen fogyasszuk, vagy a már megfőzött ételhez tegyük hozzá. Soha se melegítsük, forrósítsuk. Remekül használható salátaöntetként vagy szendvicskrémekbe. Joghurtba belekeverve például könnyedén megoldható a napi ajánlott 20 g elfogyasztása.
A kendermagolaj a gyorsan romló olajok közé tartozik, amit könnyedén megelőzhető, ha hűtőben tároljuk!
A hidegen sajtolt kendermagolaj termék leírásánál még részletesebb információkat találsz a gyógyhatásaival kapcsolatban!
Kozmetikai hatásai

5. Minden bőrtípus imádja
Minden bőrtípusra használható, hiszen a kendermag olaj gyors felszívódású, száraz érzetet hagy maga után, és enyhén vagy egyáltalán nem komedogén, azaz nem tömíti el a pórusokat.

6. Tökéletes bőrápoló
Magas telítetlen zsírsav tartalmának köszönhető hidratáló, nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása miatt pattanások, atópiás ekcéma vagy pikkelysömör esetén is kiválóan alkalmazható. Képes hatékonyan feszesíteni a bőrt, gátolja a ráncok képződését.

7. Tökéletes hajápoló
Az egyik legjobb hajápoló, mert megerősíti a haj szerkezetét, javítja a haj állapotát és elősegíti a keratin képződést, ráadásul kondicionálja a hajat és a fejbőrt a magas E vitamin tartalmának köszönhetően.

4. Kerüld bizonyos anyagok érintését

5. Párologtass!

6. Fogyassz sok folyadékot!

7. Biztosítsd szerevezeted számára a szükséges vitaminokat!
Fontos, hogy erősítsd az immunrendszered, mert ha a szervezetedben gyulladás, vagy betegség lappang (legyen az vírusos, vagy bakteriális), akkor könnyebben felerősödnek az ekcémás tünetek. Próbáld ki, hogy minden reggel citromos vizet iszol mézzel keverve. 😉
Ha ezt a hét tippet szem előtt tartva napi rutint alakítasz ki, akkor az ekcéma által okozott viszketésnek, fájdalomnak és kiütésnek javulnia kell ezen a télen!

Az akutt ekcéma kezelése - Jó ha tudod
Az ekcéma komplex kezelést igényel, egyetlen csoda krém önmagában hosszútávon biztosan nem tudja megszüntetni, főleg, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, csak tünetmentessé lehet tenni.
Mire van szükséged a hosszútávú tünetmentességhez? – A 3 legalapvetőbb dolog az ekcéma kezelésében
- Egy hypoallergén mosakodó készítményre – olyanra, amiben biztos nincs semmilyen irritáló anyag, amitől sebes lehet a bőr.
- A viszketést megszüntető készítményre, amely segíti a hámregenerálást is – hogy ne vakard sebesre a jellemzően amúgy is sebes bőrt, mivel sokszor elviselhetetlen viszketéssel jár.
- A megfelelő hidratáló készítményre – amely védi a bőrt a kiszáradástól és az irritációtól.
Milyen készítményt válassz az az akutt ekcéma megszűntetésére?
Mivel az ekcéma, ahogy a pikkelysömör és a psoriasis is sajnos többnyire gyógyíthatatlan bőrbetegségek, így csak tünetmentessé lehet tenni, viszont, ha valaki sokáig ugyanazt az egy készítményt alkalmazza, a bőre hozzászokhat a hatóanyagokhoz, és egy idő után nem fog használni. Éppen ezért, nem mindegy, milyen krémet használsz, és a megfelelő krém kiválasztásához szintén érdemes pár dologra odafigyelned!
1. Legyen antibiotikum és szteroidmentes a termék, hiszen ha hozzászokik a bőröd idővel egyre erősebb készítményeket kell alkalmaznod.
2. Mindig végezz allergia próbát, hiszen ekcéma esetén könnyen allergizálhat a legártalmatlanabbnak tűnő hatóanyag is.
3. Legyen legalább két készjtmény a tarsolyodban, amelyről tud, hogy működnek. Ezeket is érdemes két – három havonta váltogatni.
3+1. Olyan készítményt válassz, amely természetes hatóanyagokat tartalmaz, egyszerre gyulladáscsökkentő, viszketés csillapító és intenzív hidratáló hatású.
-
Akció!
PhytoCare Méhviaszos Balzsam 2 x 30ml – duó csomag
3580 Ft -
Akció!
PhytoCare mini csomag – Bőrpuhító krém és méhviaszos balzsam Ajándék vászonzsákban
3850 Ft -
Akció!
Ajándékcsomag érzékeny, száraz bőrre
7995 Ft -
Akció!
PhytoCare Babérolajos balzsam
1995 Ft – 3495 Ft -
Akció!
PhytoKert Körömvirágos kézápoló homoktövis olajjal
1295 Ft -
Akció!
PhytoCare Bőrpuhító krém 30 ml
1990 Ft -
PhytoCare Bőrmegújító balzsam
2995 Ft – 4995 Ft -
PhytoKert – #2az1 Védő és hidratáló krém
3990 Ft -
Akció!
PhytoMono Szőlőmagolajos krém
1290 Ft -
PhytoMono Dió olajos krém
1995 Ft -
Akció!
PhytoMono Homoktövis olajos krém – Új csomagolásban
1890 Ft -
Kék-Lukács Protect& Prevent krém
3790 Ft