Korábbi bejegyzésünkben sorra vettük a leggyakoribb tévhiteket a lábgombával kapcsolatban. Ha még nem olvastad, most mindenképpen tedd meg, hogy ne legyenek hamis illúzióid a gombás fertőzésekkel kapcsolatban – például az egyik legfontosabb dologgal kapcsolatban: a kezelés időtartamáról.

 

Most a védekezés, megelőzés illetve a kezelés legegyszerűbb módjait vesszük sorra.

Akinek hajlama, hajlamosító tényezője van a lábgombára, annak érdemes tudatosan odafigyelnie a legegyszerűbb védekezésre: a megelőzésre.

PhytoTipp: 

Ha korábban már volt lábgombád, akkor tudatosan figyelj oda a kiújulás megelőzésére!

Néhány egyszerű, hétköznapi tipp a lábgomba megelőzésre:

 


  • Fürdés után mindig töröljük szárazra a lábunkat, kiemelt figyelmet fordítva a lábujjak közére, hiszen itt tud a legkönnyebben elszaporodni a gomba.
  • Figyelj rá, milyen lábbelit választasz, kerüld lehetőleg a műbőr, zárt cipőket, a műszálas zoknikat – főleg nyáron, vagy ha több órán keresztül átlag hőmérsékletnél melegebb helyiségben tartózkodsz.
  • Más törölközőjét ne használd, főleg ha tudod, vagy fennáll a gyanúja, hogy a törölköző eredeti gazdája gombásodással fertőzött, mivel a legkönnyebben így adhatja át.
  • Ha gyakran jársz strandra, uszodába, szaunába mindig használj papucsot! Hiszen ezekben a közösségi zuhanyzókban a legkönnyebb elkapni a lábgombát.
  • A cipőt mindig fertőtlenítsd! Erre nemcsak a megelőzés, de a kezelés során is szükség van.
    • A népi gyógyászat szerint a gombásodás könnyen megelőzhető, ha szódabikarbónát szórunk a cipőnkbe.Szárít és megakadályozza a gombák megjelenését.
    • Nyáron könnyű dolgunk van, acipőt csak ki kell rakni a napra szellőzni.
    • Az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás, ha pár csepp teafa illóolajat csöpögtetsz havonta 1-2 alkalommal a cipőbe
  • Nagyon hasznos lehet a megelőzésben ha a napi lábmosáskor olyan  olyan szappanokat használsz, amelyeknek vérkeringés serkentő és fertőtlenítő hatásuk van.
  • A gombás fertőzés könnyebben elkapható, ha a lábon sebek vannak, még ha olyan picik is, hogy szabadszemmel nem is láthatóak. Mindenképpen figyelj oda a bőrkeményedésekre, sarokrepedésekre, amelyek megnövelik a gombás fertőzés kockázatát. Olyan lábápoló készítményt alkalmazz, amely segíti a vérkeringés megfelelő működését, és akár még gombásodás megelőzését segítő hatóanyagot is tartalmaznak.
PhytoTipp: 

Miután érintkeztél a gombás lábbal, mindig alapossan moss kezet, mivel könnyen átvihetjük a gombás fertőzést a test többi részére.

A PhytoKert megoldása a cipők fertőtlenítésére:

A PhytoKert megoldása a láb tökéletes tisztítására:

A PhytoKert megoldása a megfelelő lábápolásra:

A legegyszerűbb házi praktikák a lábgomba kezelésére:

 


Teafaolaj

A teafaolaj az egyik leghatékony a lábgomba kezelésében. Baktérium-, gomba- és vírusölő hatása közismert.
Gombás fertőzés esetén egy egyszerű keveréket Te is bármikor összeállíthatsz magadnak: 40 csepp teafaolajat 100 ml jojobaolajjal keverj össze, majd ezzel kezeld a gombás bőrfelületet. Nemcsak a gomba ellen, hanem a bőrkeményedés ellen is csodaszer. A jojobaolajnak köszönhetően a pihepuha láb garantált! Pár csepp elég a keverékből, így gyorsan, könnyedén fel tud szívódni.A teafaolajat hasonló módon kombinálhatod sima vízzel is! Érdemes egy spriccelős flakonba beletenni, és ha szabadságon vagy naponta többször is befújni vele a lábat. Igazán frissítő hatása van!

Levendula olaj

A levendula olaj gombellenes hatásait Coimbra Egyetem – Universidade de Coimbra – kutatói vizsgálták tüzetesebben, és a kutatások szerint összetevői gombák sejtmembránját károsítják, ezáltal pusztítják el a gomba sejteket. A tudósok külön vizsgálták a levendulaolaj hatását a lábgomba, lábujjközi gomba, valamint a pikkelysömör kezelésekor, és megállapították, hogy ezekben az esetekben is sikerrel alkalmazható.

30 perces ecetes lábfürdő

Egy tiszta lavórban keverjünk fele-fele arányban langyos vizet és almaecetet. Kialakult lábgomba esetén, ha tehetjük, naponta végezzük el lefekvés előtt. Ha nincs időnk a lábfürdőre, ecetes vattával is naponta többször érdemes áttörölni a lábgombával fertőzött területet. Az ecet titka, hogy elpusztítja a gombát és a baktériumokat, csillapítja a viszketést és hűsíti a lábat.

Fokhagyma

A fokhagyma ismert erős vírus-, baktérium- és gombaölő tulajdonságairól, így az egyik legrégebben alkalmazott szer a lábgomba ellen.  A fokhagyma gerezdekből préselj kenhető pépet, majd kend a gombával fertőzött területre. Tiszta gézzel tekerd körbe és hagyd 30 percig dunsztolódni. Büdi, de hatásos! 😉

A PhytoKert megoldása a lábgomba megelőzésére:

Belsőleg a lábgomba ellen

 


 

Belsőleg is sokat tehetsz a lábgomba megelőzése és kezelése érdekében. Az első és legfontosabb az immunrendszered erősítése, hiszen a gombás fertőzéseknek a legyengült immunrendszer sokkal kitettebb, mint az egészséges.

E mellett számos olyan élelmiszer van, amelyek túlzott fogyasztása sokkal jobban növeli a gombás fertőzés kockázatát, illetve a kezelés nehezítését. Főleg akkor érdemes ezekre a tanácsokra odafigyelni, ha már elkaptuk a gombás fertőzést.

Ezek például a Candida gomba energiaforrásai is, így candida diétában is kiemelt hangsúlyt kap ezek mellőzése, de sok más gombának is mindennapi eledele. Ilyenkor érdemes valamilyen alternatív cukorpótlót fogyasztani, mint a sztevia alapú édesítőszerek.
Itt nemcsak a péksüteményekre kell gondolni, de az biztos, hogy a fehér lisztet pedig érdemes lecserélni például barna rizsre, kukorica alapú péksüteményekre, és sok zöldség köretre! Cukkiniből is remek tésztát lehet készíteni például!
PhytoTipp: Cukkini spagetti parmezánnal – az egyik kedvenc receptünk

Hozzávalók:

  • 6 cukkini
  • 1 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • 2 teáskanál só
  • só és fekete bors ízlés szerint
  • 3 evőkanál margarin
  • ¼ csésze reszelt parmezán sajt

Vágjuk a cukkiniket vékony, tészta-szerű csíkokra. Szórjuk rá a sót, és tegyük egy szűrőbe 30 percre, hogy kieressze a levét.
Egy lábosban forraljunk vizet. Dobjuk bele a felvágott cukkinit, és főzzük 1 percig. Szűrjük le, és azonnal öblítsük le hideg vízzel, hogy megállítsuk a főzési folymatot.
Közepes lángon melegítsük meg a margarint egy nagyobb serpenyőben. Adjuk hozzá a cukkinit és a fokhagymát, és finoman kevergetve főzzük 5 percig. Ízlés szerin sózzuk-borsozzuk. Végül szórjuk meg parmezán sajttal.

Előkészítési idő: 35 perc
Főzési idő: 10 perc

Az eredeti receptet itt találod: http://izeselet.hu/receptek/cukkini-spagetti/

Vannak olyan élelmiszerek, gyógynövények, fűszerek, amelyekkel belsőleg is segítheted a gombásodás kezelését. Ilyen például a fokhagyma, amelyet természetesen nemcsak kívülről lehet hatásos.

Belsőleg a feketediólevél tinktúra és a feketeköménymag olaj kúra szerű szedésével. A feketeköménymag olaj gombás megbetegedések esetén, mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazva hatásos szer gomba és baktériumok ellen, továbbá egyedülálló vírusölő tulajdonsággal rendelkezik. Csökkenti a viszketési ingert, elősegíti a gyulladt bőrrészek gyógyulását, és ezáltal hozzásegít az egészségesebb bőrhöz.

Ha a házi praktikák nem válnak be, még mindig léteznek olyan komplex készítmények, amelyek segítséget nyújtanak.

Ilyen például a Kék-Lukács Gombastop krém,  amely köröm és lábgomba kezelésében is hatásos. Fahéj, szegfűszeg és teafaolaj tartalmának köszönhetően eredményesen kezeli a láb – körömgomba problémákat, a lábszagot egyszeri használat után megszünteti.  Gyerekeknél is alkalmazható a gombás betegségek kezelésére.

Hogyan használd?

Naponta 2X-i használat javasolt, kúraszerűen (kb 2-3 hét). Azonnal megszünteti a lábizzadással, büdösödéssel járó tüneteket, viszont, ha a problémát az okozza, hogy a táptalaj folyamatosan adott (pl. valaki 40 fokban zárt cipőben dolgozik egész nap), ilyen esetben hosszabb kúrát érdemes alkalmazni, naponta 2X (reggel – este). Egy ilyen kúra általában három-négy hétig tart, utána pedig szintén érdemes hetente 2-3 alkalommal „utó kezelni” bekenegetni a lábfejet.

 

Fontos:

Fontos kiemelni, hogy ezek a házi praktikák, természetes megoldások sajnos nem minden esetben hoznak 100%-os javulást, de mindig segítik a gyógyulási folyamatot, így kiegészítő kezelésként érdemes alkalmazni. Sikerességük mindig a fertőzés mértékétől és a beteg személy állapotától függnek. Például egy súlyos cukorbeteg, érszűkületes láb esetében már az is sok esetben pozitív, ha nem romlik, súlyosbodik az állapot.

Ha semmitől sem javul a gombás fertőzés, nyilván érdemes orvoshoz fordulni, de amíg van alternatív lehetőség, kerüld a gombásodás elleni gyógyszerek szedését, csak akkor tedd, ha valóban semmi nem használ, mivel nagyon erős májkárosító hatással rendelkezik a legtöbb erre a célra kifejlesztett gyógyszer. Ennek mindenképpen járj utána, és ha a gyógyszer elkerülhetetlen, védd a májad egészségét, amennyire lehet. Tarts például Máriatövis magolaj kúrát, amely képes regenerálni májad!

Bízunk benne, hogy sikerült számos új és hasznos támpontot adni számodra a gombás fertőzések megelőzésére, kezelésére, amellyel elkerülheted a kellemetlen tüneteket.

 

Ha tetszett a cikk, hálásak vagyunk, ha megosztod másokkal is! 🙂
Csodás napot kívánunk:

Petra és a PhytoKert csapata