Itt a nyár, minden Hölgy ha még nem is kezdett bele, de most már biztosan belefog a strandszezonra való felkészülésbe!
Összegyűjtöttünk a PhytoKert palettájáról néhány PhytoTippet, amely a nagy nyári diétaszezonban természetes segítségünkre lehet!
A méregtelenítésnél már megtanultuk, hogy nem árt hetente egy 1 napos lé-böjt kúrát tartanunk, amikor csak vizet, gyógyteákat vagy frissen facsart, turmixolt (tej nélkül) leveket iszunk. Ez nyilván a diétázás során is segítségünkre lehet! Íme, néhány zsírégető tea a természet csodatárából, amelyeket rendszeres fogyasztása felgyorsíthatja, eredményesebbé teheti a diétázás eredményességét! ( A mi legnagyobb sajnálatunkra is, azonban ezek sem helyettesítik a mozgást, a sportot és az egészséges táplálkozásmódot!)
–Borsmenta: A történelem során elsősorban a növény emésztésjavító, epeserkentő és görcsoldó hatását használta fel a népi gyógyászat. Viszont a benne lévő mentol ugyanis serkenti az anyagcserét és a vérkeringést, valamint javítja az emésztési folyamatokat. Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően orvosolja az emésztőrendszerben kialakult kisebb gyulladásokat, melyek nehezítik a diéta sikerét.
– Búzafű: A kutatások szerint a termékeny talaj ásványi anyagainak közel 90%-át, valamint olyan emésztőenzimeket is tartalmaz, amely semmilyen más ételben nem találhatók meg ilyen töménységben. Ezek az enzimek segítenek felbontani az ételek emészthetetlen és mérgező anyagait, így segít a salaktalanításban, és az emésztésre is jótékony hatást gyakorol. A túlevési hajlam leküzdésére és a Candida-gomba kihajtására is alkalmas.
– Máriatövis: A máriatövis nemcsak az egyik leghatásosabb májvédő vitamin, ami képes a sejteket újraképezni, de a létező leghatékonyabb salaktalanító gyógynövények egyike is, így a méregtelenítésen keresztül a fogyókúra első lépése lehet! A máj és epe funkciók felgyorsítása révén elősegíti a zsírok szállítását, felszívódását és lebontását.
– Gyermekláncfű: A népi gyógyászat mindig is életelixírnek tartotta a gyermekláncfüvet. Állítólag már Augustus császár is gyermekláncfű-salátát evett epehajtóként és hipochondriajára! 🙂 Az epe működés serkentő hatása miatt ez a gyógynövény is nagy szerepet játszik a zsírok megfelelő lebontásában, emellett nyugtatja az idegeket, így tökéletes ellenszere a stressz tüneteinek és az ideges, izgatott állapotoknak.
– Hibiszkusztea: Ez a gyógynövény is képes elősegíteni a fogyást, egyrészt természetes vízhajtóként funkcionál, javítja az anyagcsere és az emésztés működését is. A hibiszkusz virágában megtalálható továbbá az anthocyanins nevű anyag, amely erősíti a sejtek és a szövetek, többek között az izmok felépítésében fontos fehérjekollagént, így az izomvesztés nélküli, egészséges fogyáshoz is hozzájárulhat rendszeres fogyasztása!
– Koriander: A koriandert már az ókori görögök is gyógynövényként, elsősorban emésztésjavító, salaktalanító szerként alkalmazták.
– Orvosi zsálya: A Balkánon, Görögországban, Törökországban és a mediterrán vidékeken az egyik legrégebbi és legelterjedtebb gyógy- és fűszernövény. Nem véletlenül, hiszen az antibakteriális, vírusölő, érösszehúzó, hatása mellett, a zsálya szintén serkenti az emésztést, a zsírok lebontását, az anyagcserét, továbbá görcsoldó hatású, tisztítja a gyomrot és a bélrendszert. Ráadásul fogyasztása csökkenti az izzadás mértékét, így nyáron különösen előnyös lehet a fogyasztása!
A gyógyteák mellett az extra szűz olajok is nagyban segíthetik a fogyókúrát!
Az extra szűz tökmagolaj elősegíti a fogyókúra során a zsírszövetek lebontását, míg a lenmagolajat a sportolók kifejezetten akkor használják, ha diétáznak és a testzsír-százalékuk csökkentése érdekében, minden zsírt meg kell vonniuk szervezetüktől.